Agócs és a varázslatos okarína

Posts Tagged ‘Okarina készítés’

Valamikor régebben láttam egy képen valami sütiket. Okarína formájúakat. Most, hogy közeleg a Karácsony, gondoltam megpróbálok csinálni okarína alakú mézeskalácsokat. A kihívás adott volt: sosem csináltam még mézeskalácsot. Ennek mondjuk meg is látszottak a nyomai az első próbálkozásom eredményén, de valahol el kell kezdeni :) Gondoltam, megosztom a tapasztalataimat Veletek is, hátha valaki kedvet kap, és úgyanúgy zéró tapasztalattal esik neki a témának, mint én.

Mézeskalács recept 600 darab van a neten, én valami kipróbáltat kerestem, így végül amit megcsináltam, az olyan tipikus szájról-szájra, fecniről-fecnire terjedő recept, amit a páromtól kaptam, ő meg az anyukájától, ő meg talán a kolléganőjétől, vagy ő is az anyukájától, vagy ugye ki tudja kitől. Na lássuk!

(A képen látható sütik nem illusztrációk, én sütöttem őket :)

Hozzávalók:

• 25 dkg liszt
• 10 dkg méz
• 5 dkg vaj
• 5 dkg cukor
• 1 db tojás
• 1 kávéskanál fahéj
• 1 kávéskanál őrölt gyömbér (ezt már én variáltam bele)
• 1 kávéskanál sütőpor
• 1 csipet só
• 5 dkg mazsola
• 15-20 dkg porcukor (díszítéshez)
• 1 tojásfehérje (díszítéshez)

Elkészítés:

A mézet a cukorral és a vajjal együtt felmelegítjük, folyósra kevergetjük. Ha már nem túl forró, belekeverjük a felvert tojást. Másik edényben összekeverjük a porhanyókat: lisztet, fahéjat, sót, gyömbért, sütőport. Hozzáadjuk a mézes keveréket, és szépen összegyurmázzuk. (Aki akar, tehet bele mazsit is.) Namost nekem elég szűkszavú receptem volt, így volt pár kritikus pont. Az első itt volt, mikor összekevertem mindent, és igen ragacsos lett a kulimász, nem voltam benne biztos, hogy fogom én ezt tudni majd kinyújtani. (Aztán itt egyből jött a második probléma, de azzal még várjunk.) Úgyhogy saját hatáskörömben úgy döntöttem, még egy pici lisztet tolok bele, aztán formáltam nagy nehezen egy labdát a tésztából, és a receptnek megfelelően állni hagytam 1 órát. Úgy tűnik ez fontos rész volt, mert mikor egy óra múlva hozzányúltam, egész megszikkadt, már simán lehetett vele dolgozni.

Na, és ekkor szembesültem vele, hogy nincs nyújtófám. LOL. Gondoltam, letisztítok egy boros üveget, de lusta voltam, aztán eszembe jutott a sarokban álló didzseridu, gondoltam, ha már játszani nem tudok rajta, talán itt hasznát vehetem, de nem fért volna el a konyhapulton :) Végül kézzel placsnyiztam, meg lapítgattam szét tenyérnyi lepényeket, és bár így több körös lett a szaggatás, mivel többször kellett újragyúrni a leeső sallangot, nem volt nagy időveszteség. Tehát fél/egy cm vastagra lapítottam, és nekiálltam KÉZZEL, egy éles kés segítségével kivágni az okikat, mivel pont nem volt otthon okarína szaggató formám. A körtemuzsikák azért nyilván könnyebben mentek, egy lekvárosüveg szájának segítségével :)

A díszítés:

2 féle díszítést használtam, mazsolát, és cukormázat. A mazsola ugye nem igényel külön magyarázatot, a cukormáz szintén nagyon egyszerű: egy tojás fehérjébe kell keverni porcukrot, annyit, hogy már elég sűrű legyen –  ne folyjon le a villáról, amivel próbálom felkeményíteni. Jobb híján én egy kínai evőpálca végével csepegtettem rá a “lyukakat” az okikra.

A sütés:

Előmelegített, de nem túl forró sütőben kell max 10 percig sütni (sütőpapíron). Én az első kört (Ami kb az utolsó is volt, mert a fenti recept alig több, mint egy lapos tepsinyi mézeskalácsot eredményez – persze ez nagyban függ attól is milyen vastagra csináljuk, és én kicsit vastagabbra hagytam, hogy ne keksz legyen. Vékonyabbra gyúrva talán 2 tepsi is kijön.) simán odapörköltem, utána fél óráig kaparásztam a szenet az aljáról, ami közben meg lepotyogott a fél díszítés, stb… :) Szóval figyelni kell a sütésre, perceken múlhat minden!

Amiket megtanultam:

• nem kell parázni, hogy ragadós lett a tészta, csak állni kell hagyni egy órát
• a mazsola díszítést jól bele kell nyomkodni, mert különben le fognak potyogni, ha kisült (mikor kaparod a szenet az aljáról :D)
• figyelni kell a sütés hőfokkal, mert hamar odaég az alja, ami a tetején még nem is feltétlen látszik

Valamikor régebben láttam egy képen valami sütiket. Okarína formájúakat. Most, hogy közeleg a Karácsony, gondoltam megpróbálok csinálni okarína alakú mézeskalácsokat. A kihívás adott volt: sosem csináltam még mézeskalácsot. Ennek mondjuk meg is látszottak a nyomai az első próbálkozásom eredményén, de valahol el kell kezdeni :) Gondoltam, megosztom a tapasztalataimat Veletek is, hátha valaki kedvet kap, és úgyanúgy zéró tapasztalattal esik neki a témának, mint én. Mézeskalács recept 600 darab van a neten, én valami kipróbáltat kerestem, így végül amit megcsináltam, az olyan tipikus szájról-szájra, fecniről-fecnire terjedő recept, amit a páromtól kaptam, ő meg az anyukájától, ő meg talán a kolléganőjétől, vagy ő is az anyukájától, vagy ugye ki tudja kitől. Na lássuk! (A képen látható sütik nem illusztrációk, én sütöttem őket :) Hozzávalók: 25 dkg liszt 10 dkg méz 5 dkg vaj 5 dkg cukor 1 db tojás 1 kávéskanál fahéj 1 kávéskanál őrölt gyömbér (ezt már én variáltam bele) 1 kávéskanál sütőpor 1 csipet só 5 dkg mazsola 15-20 dkg porcukor (díszítéshez) 1 tojásfehérje (díszítéshez) Elkészítés: A mézet a cukorral és a vajjal együtt felmelegítjük, folyósra kevergetjük. Ha már nem túl forró, belekeverjük a felvert tojást. Másik edényben összekeverjük a porhanyókat: lisztet, fahéjat, sót, gyömbért, sütőport. Hozzáadjuk a mézes keveréket, és szépen összegyurmázzuk. (Aki akar, tehet bele mazsit is.) Namost nekem elég szűkszavú receptem volt, így volt pár kritikus pont. Az első itt volt, mikor összekevertem mindent, és igen ragacsos lett a kulimász, nem voltam benne biztos, hogy fogom én ezt tudni majd kinyújtani. (Aztán itt egyből jött a második probléma, de azzal még várjunk.) Úgyhogy saját hatáskörömben úgy döntöttem, még egy pici lisztet tolok bele, aztán formáltam nagy nehezen egy labdát a tésztából, és a receptnek megfelelően állni hagytam 1 órát. Úgy tűnik ez fontos rész volt, mert mikor egy óra múlva hozzányúltam, egész megszikkadt, már simán lehetett vele dolgozni. Na, és ekkor szembesültem vele, hogy nincs nyújtófám. LOL. Gondoltam, letisztítok egy boros üveget, de lusta voltam, aztán eszembe jutott a sarokban álló didzseridu, gondoltam, ha már játszani nem tudok rajta, talán itt hasznát vehetem, de nem fért volna el a konyhapulton :) Végül kézzel placsnyiztam, meg lapítgattam szét tenyérnyi lepényeket, és bár így több körös lett a szaggatás, mivel többször kellett újragyúrni a leeső sallangot, nem volt nagy időveszteség. Tehát fél/egy cm vastagra lapítottam, és nekiálltam KÉZZEL, egy éles kés segítségével kivágni az okikat, mivel pont nem volt otthon okarína szaggató formám. A körtemuzsikák azért nyilván könnyebben mentek, egy lekvárosüveg szájának segítségével :) A díszítés: 2 féle díszítést használtam, mazsolát, és cukormázat. A mazsola ugye nem igényel külön magyarázatot, a cukormáz szintén nagyon egyszerű: egy tojás fehérjébe kell keverni porcukrot, annyit, hogy már elég sűrű legyen -  ne folyjon le a villáról, amivel próbálom felkeményíteni. Jobb híján én egy kínai evőpálca végével csepegtettem rá a "lyukakat" az okikra. A sütés: Előmelegített, de nem túl forró sütőben kell max 10 percig sütni (sütőpapíron). Én az első kört (Ami kb az utolsó is volt, mert a fenti recept alig több, mint egy lapos tepsinyi mézeskalácsot eredményez - persze ez nagyban függ attól is milyen vastagra csináljuk, és én kicsit vastagabbra hagytam, hogy ne keksz legyen. Vékonyabbra gyúrva talán 2 tepsi is kijön.) simán odapörköltem, utána fél óráig kaparásztam a szenet az aljáról, ami közben meg lepotyogott a fél díszítés, stb... :) Szóval figyelni kell a sütésre, perceken múlhat minden! Amiket megtanultam: nem kell parázni, hogy ragadós lett a tészta, csak állni kell hagyni egy órát a mazsola díszítést jól bele kell nyomkodni, mert különben le fognak potyogni, ha kisült (mikor kaparod a szenet az aljáról :D) figyelni kell a sütés hőfokkal, mert hamar odaég az alja, ami a tetején még nem is feltétlen látszik

Mindig van új a Nap alatt! Az okarína készítés egy nem mindennapi formájával találkoztam nemrég: valaki kitalálta, hogy ő bizony nem kiskutyát, meg sünit szeretne horgolni a gyerkőcnek – na, nem mintha azokkal bármi baj lenne :) -, hanem egy Zelda okarínát. Jó poén, gondolhatnánk, ám a svéd származású Annie Johansson meg is valósította ezt az elképzelést, és a horgolás mintát 5$ fejében közkincsé is tette! Ha valaki keni-vágja ezt a horgolás témát, az megcsinálhatná nekem szülinapomra – a mintát én megveszem hozzá :) A hozzászólásokban lehet jelentkezni! ;)

Horgolt okarína

Az oldalon a leírásban le van írva milyen horgolási technikák ismerete szükséges az elkészítéséhez. A részleteket elolvasni, mintát megvásárolni PDF formájában itt lehet:

http://www.etsy.com/listing/78396205/ocarina-of-time-crochet-pattern-from-the

Mindig van új a Nap alatt! Az okarína készítés egy nem mindennapi formájával találkoztam nemrég: valaki kitalálta, hogy ő bizony nem kiskutyát, meg sünit szeretne horgolni a gyerkőcnek - na, nem mintha azokkal bármi baj lenne :) -, hanem egy Zelda okarínát. Jó poén, gondolhatnánk, ám a svéd származású Annie Johansson meg is valósította ezt az elképzelést, és a horgolás mintát 5$ fejében közkincsé is tette! Ha valaki keni-vágja ezt a horgolás témát, az megcsinálhatná nekem szülinapomra - a mintát én megveszem hozzá :) A hozzászólásokban lehet jelentkezni! ;) [caption id="" align="aligncenter" width="471" caption="Horgolt okarína"][/caption] Az oldalon a leírásban le van írva milyen horgolási technikák ismerete szükséges az elkészítéséhez. A részleteket elolvasni, mintát megvásárolni PDF formájában itt lehet: http://www.etsy.com/listing/78396205/ocarina-of-time-crochet-pattern-from-the

Kedves Olvasó! Először is eme első (de remélem, nem utolsó) bejegyzésemben engedd meg, hogy ezennel magam is üdvözöljelek e remek weboldalon! A blogbejegyzés apropója a nemrégiben elkészült papír okarína volt, ami noha valószínűleg nagyjából csak ennyi hírnevet érdemel, hiszen valódi hangszerként nem használható. Ennek ellenére a projektet mégis remek időtöltésként értékelném, egyszóval Téged is egy próba tételére biztatnálak. Nagy büszkeség, mikor megszólal, hidd el! :)

Kedvcsinálónak először is íme pár link azoktól, akiknek egész jól sikerült:

• http://www.youtube.com/watch?v=-JHYRUW96q8
• http://www.youtube.com/watch?v=XizHVnPEjwg&feature=related
• http://www.youtube.com/watch?v=m57WXFfd-gY&feature=related

Nótata is ilyenen tanult minden bizonnyal :)

A papír okarína rejtelmeinek felfedése előtt a sípok és a papír viszonyát taglalandó egy pillanatra megállnék. Nem leszek sem fizikailag, sem zenészileg korrekt, inkább amolyan sufni-tuning hangszerkészítőként nyilatkozom.

A hangot a sípban a levegő rezgése kelti. Mivel látni vélem a rugóként felugró szemöldöködet (remélem így történt, hiszen a hang maga a levegő (közeg) rezgése), hozzáteszem, hogy e pontatlan kijelentés arra akart vonatkozni, hogy mindenféle síp esetében – legyen az fuvola vagy okarína – eleve a levegővel operálsz, és nem például megpendítesz valamit, azaz nem a hangszer egy arra hivatott részét abajgatod.

Read the rest of this entry »

Kedves Olvasó! Először is eme első (de remélem, nem utolsó) bejegyzésemben engedd meg, hogy ezennel magam is üdvözöljelek e remek weboldalon! A blogbejegyzés apropója a nemrégiben elkészült papír okarína volt, ami noha valószínűleg nagyjából csak ennyi hírnevet érdemel, hiszen valódi hangszerként nem használható. Ennek ellenére a projektet mégis remek időtöltésként értékelném, egyszóval Téged is egy próba tételére biztatnálak. Nagy büszkeség, mikor megszólal, hidd el! :) Kedvcsinálónak először is íme pár link azoktól, akiknek egész jól sikerült: http://www.youtube.com/watch?v=-JHYRUW96q8 http://www.youtube.com/watch?v=XizHVnPEjwg&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=m57WXFfd-gY&feature=related [caption id="attachment_1753" align="aligncenter" width="410" caption="Nótata is ilyenen tanult minden bizonnyal :)"][/caption] A papír okarína rejtelmeinek felfedése előtt a sípok és a papír viszonyát taglalandó egy pillanatra megállnék. Nem leszek sem fizikailag, sem zenészileg korrekt, inkább amolyan sufni-tuning hangszerkészítőként nyilatkozom. A hangot a sípban a levegő rezgése kelti. Mivel látni vélem a rugóként felugró szemöldöködet (remélem így történt, hiszen a hang maga a levegő (közeg) rezgése), hozzáteszem, hogy e pontatlan kijelentés arra akart vonatkozni, hogy mindenféle síp esetében - legyen az fuvola vagy okarína - eleve a levegővel operálsz, és nem például megpendítesz valamit, azaz nem a hangszer egy arra hivatott részét abajgatod. Namármost. Ha sípot szeretnél készíteni, akkor a következőket fogod követni: Fogsz egy egyenletes, általában lapos, határozott áramlást. (Fúvóka.) Ezt az áramlást egy éknek irányítod neki. Az ék egyik oldalán a szabad világ van, a másik oldalán a hangszer üreges része. És ennyi. Nem hangzik komplikáltan, nem is az, nem is véletlenül találta fel ennyi nép. Ám ha papír sípot (például papír okarínát) szeretnél készíteni, akkor hozzá kell tenni a fenti listához még egy apróságot. A síp ugyanis akkor képes értelmes hang kiadására, ha stabil, erős anyagból készült, például fából vagy kerámiából. Mindezt azért mondom, mert nyugodtan készíthetsz ismerkedésképpen egy papír okarínát valami könnyebb anyagból is, mondjuk normál ívpapírból, de jó eséllyel vagy nem fog megszólalni, vagy nem okarínaként fog dalolni. Utóbbi egy érdekes jelenség, mert eltelik egy-két kellemetlen perc, mire rájön az ember, mi a gond. Arról van szó, hogy a vékony papír nem biztos, hogy elég stabil anyag lesz. Ez nem azt fogja jelenteni, hogy nyeklik-nyaklik az egész, hanem azt, hogy amikor a levegő elválasztásáért felelős éket (a papír okarina esetében ez nem igazán ék alakú, csak lapos, mert papír) megfújod, lehet, hogy önmaga kezd majd el rezegni. Ennek halk, de biztatóan stabil csengése van, ám ez becsapós, a hangot valójában egy membrán rezgése kelti, mint amikor fűszállal "sípolsz". Amikor végre megszólal a síp hang is (kicsit teltebb tónusú és nem rezonál annyira az egész síp), akkor leesik a tantusz, hogy ez a másik, kicsit zizegős hang nem az volt, amit kerestél. :) (Erről próbáltam összehasonlító felvételt készíteni, de nem igazán jön át a különbség, úgyhogy nem töltöm fel.) Egyszóval erre minden síp esetében érdemes odafigyelni, hogy azt biztosítsd, hogy ne tudjon az ék rezegni. Érdekes és logikus tapasztalás, hogy ha csak az ék ad hangot, akkor hiába fogod be és nyitod meg a lukakat, ez a hangmagasságot nem fogja befolyásolni. [caption id="attachment_1757" align="alignright" width="154" caption="A letölthető sablon"][/caption] Amire szükséged lesz az elkészítéséhez: a háló, mondjuk innen: http://bit.ly/papir-okarina olló, plusz egy kis olló is (a lukak vágásához) ragasztó cellux karton türelem :) Az eredeti modellen kicsit módosítottam. A "fá"-ért felelős lyuk méretét szűkebbre vettem, de ez lehet, hogy csak azért vált szükségessé, mert esetleg pontatlanul illesztettem össze az egész okarínát és/vagy pontatlanul vágtam ki a lyukakat. Érdekes lenne, ha valaki esetleg el tudná készíteni a modellt mondjuk fából vagy agyagból, a diagram alapján elvileg nem megoldhatatlan. Az eredeti fúvóka nekem nagyon problémás volt, ezért lecseréltem egy saját tákolmányra. Ami nem más, mint egy papír henger, amit kicsit formára igazítottam az illesztésnél. Az enyém sajnos nem szólal meg a teljes (oktávnyi) hangterjedelemben, olyan dó-lá viszonylatban aránylag megbízható, de csak ha ritkán akarok a lá-hoz nyúlni... :) Fölötte, de már a lá-nál is picit trükközni kell, hogy valami zenei hanghoz hasonlót vasaljak ki belőle. [caption id="attachment_1744" align="alignleft" width="175" caption="Fogástábla"][/caption] További trükk lehet a hangszer tartása. Javaslatom az, hogy támassz ki a jobb hüvelykujjaddal. A 10 ujjból 7 foglalt, és a két kisujj annak ellenére, hogy ráfekszik az okarínára, nem biztosít elegendő stabilitást. Sokat segít azonban, ha a jobb kezedet kicsit beforgatod úgy, hogy a hüvelykujjaddal átnyúlj a fúvóka alatt. Így az okarínát gyakorlatilag meg tudod markolni a hüvelyk-kisujj tengellyel. Előnye, hogy nem esik ki a  hangszer a kezedből a legmagasabb hangoknál sem, mivel így akkor is fogod, ha nem fogsz le egyetlen lukat sem, hátránya, hogy egy kissé görnyedt testtartást igényel. De szerintem, ez nem baj, a papír okarína úgyis csak kísérleti eszköz, még ha jó játék is. Egy fogástáblát mellékelek hozzá, mert ez kicsit nehezebben fellelhető, mivel ez egy 7 lukkal megáldott okarína, ami nem hagyományos. (Az eredeti honlapon megtalálod ezt az ábrát, de az az oldal vagy csak borzasztó lassan, vagy egyáltalában nem töltődik be, így hát itt most nem is említem.) Végül pedig minderről íme a Mozi: (Tudom, ha rákeresel, a dal kottája kicsit másként fest, de én így tanultam meg anno az iskolai táborokban.)

Kb. 1988-ban láttam egy Delta műsort (Kudlik Júlia-féle). Ott volt egy utolsó riport, mintegy lazításképpen. Ez egy japán okarínakészítő és előadóművészt mutatott be dokumentumfilmként. Ez a rövidfilm mintegy villámcsapásként ért engem, szinte azonnal megpróbáltam okarínát készíteni. De semmit nem tudtam róla, csak az alakját láttam. Akkoriban került a kezembe egy füzet, ami az agyagozással foglalkozott. Ebben leírták az agyagsíp készítésének technikáját (hengeres és lapos bottal szúrás, stb). Így aztán hályogkovács módjára kezdtem az okarínához. Olyan is lett az eredmény, mert az okarína olyan hangot adott, mint a kiszúrt bicikligumi. Azért kiégettem és éveken át őriztem. Aztán vagy 22 évig semmi… Pontosabban azért faragtam, (talán ez az igazi hobbim), illetve néhány agyagsíp kiállta a minőség-ellenőrzést.

Az áttörés  2011. januárjában jött, mikor véletlenül megtaláltam Erős Ádám blogbejegyzését. Mintha a régi szerelem lobbant volna fel újra… Azóta csinálom az okarínákat, ha kell, ha nem… Most éppen 9 van, de ez túl sok. Csak néhánynak van igazán jó hangja, és ezért lenne jó megtanulni a hangolást is. Tunerem (hangoló – a szerk.) persze nincsen. Nem tudom még, hogy hova akarok eljutni. Mindenképpen szeretnék egy saját készítésű okarínát, ami legalább 12 hangot tud. A tripla okarínával is ezért kísérleteztem, olyan volt ez, mintha valaki csak nagy nehezen tudná a János-hegyet megmászni, ezért legközelebb a Mount Everestre gyúrna…

De hát ki tudja, mit hoz a jövő? A feleségem mindenesetre elnézi az új bolondériámat… Gondolja: “Amúgy ártalmatlan a fickó…”

 

Dr. Bús János, háziorvos, Kesztölc

További hasonló sikereket kívánnék akkor a régi-új hobbidhoz János, és köszönjük, hogy megosztottad velünk az eddigieket! :)

Mindig örömmel tölt el egy-egy olvasó pozitív visszajelzése a ténykedésemmel kapcsolatban. Ők azok az emberek, akik miatt a blog még mindig rendíthetetlenül működik. Köszönöm nekik ezt ezúton is. Egy ilyen kedves olvasónk sikerélményét osztanám meg most veletek, melyet a napokban kaptam - hátha inspirál másokat is, hogy merjenek szerelembe esni :) Kb. 1988-ban láttam egy Delta műsort (Kudlik Júlia-féle). Ott volt egy utolsó riport, mintegy lazításképpen. Ez egy japán okarínakészítő és előadóművészt mutatott be dokumentumfilmként. Ez a rövidfilm mintegy villámcsapásként ért engem, szinte azonnal megpróbáltam okarínát készíteni. De semmit nem tudtam róla, csak az alakját láttam. Akkoriban került a kezembe egy füzet, ami az agyagozással foglalkozott. Ebben leírták az agyagsíp készítésének technikáját (hengeres és lapos bottal szúrás, stb). Így aztán hályogkovács módjára kezdtem az okarínához. Olyan is lett az eredmény, mert az okarína olyan hangot adott, mint a kiszúrt bicikligumi. Azért kiégettem és éveken át őriztem. Aztán vagy 22 évig semmi... Pontosabban azért faragtam, (talán ez az igazi hobbim), illetve néhány agyagsíp kiállta a minőség-ellenőrzést. Az áttörés  2011. januárjában jött, mikor véletlenül megtaláltam Erős Ádám blogbejegyzését. Mintha a régi szerelem lobbant volna fel újra... Azóta csinálom az okarínákat, ha kell, ha nem... Most éppen 9 van, de ez túl sok. Csak néhánynak van igazán jó hangja, és ezért lenne jó megtanulni a hangolást is. Tunerem (hangoló - a szerk.) persze nincsen. Nem tudom még, hogy hova akarok eljutni. Mindenképpen szeretnék egy saját készítésű okarínát, ami legalább 12 hangot tud. A tripla okarínával is ezért kísérleteztem, olyan volt ez, mintha valaki csak nagy nehezen tudná a János-hegyet megmászni, ezért legközelebb a Mount Everestre gyúrna... De hát ki tudja, mit hoz a jövő? A feleségem mindenesetre elnézi az új bolondériámat... Gondolja: "Amúgy ártalmatlan a fickó..."   Dr. Bús János, háziorvos, Kesztölc Képet is kaptam, voila: További hasonló sikereket kívánnék akkor a régi-új hobbidhoz János, és köszönjük, hogy megosztottad velünk az eddigieket! :)