Archive for the ‘Hírek’ Category
Nyereményjáték eredményhirdetés – Végre megvan a Cinege okarína gazdája!
Most pedig győztest hirdetünk! A győztes kiléte ugye 2 szavazat alapján dől el: A közönség és Ádám szavazata. (Illetve döntetlen szitu esetén az én döntő szavazatom.)
- Aki még nem látta volna a közönségszavazás végállását, íme az ottani szavazás győztese: Keresztes Norbert: Egy igaz barátság kezdete (47%, 410 szavazat)
Jó szoros volt végig a verseny, igen komoly szavazóbázis lett megmozgatva a két első helyezett részéről. Mivel az ilyesfajta játékoknál azért jól tudjuk, leginkább az számít (az esetek nagy többségében), ki hány emberrel tud szavaztatni, ne keseredjen el senki, aki kevesebb szavazatot kapott. Ez nem jelenti azt, hogy az ő meséjük kevésbé lett volna jó, vagy ilyesmi. Szerintem az összes mese nagyon aranyos volt, és nagyon örülök, hogy ennyien küldtetek be. Köszönöm még egyszer. Remélem azért sokan elolvasták őket, néha jó egy kicsit kizökkenni a mindennapokból, és elmerülni egy-egy mese világában :)
- Ádám szintén Keresztes Norbert meséjére szavazott, ami ugyan egyértelműen eldöntötte, ki a nyertes, viszont rájöttem: ebben az esetben nincs második helyezett :D Tehát végülis mindenképp szavaznom kell nekem is, ha nem döntetlen az első helyezett, akkor azért, hogy legyen második helyezett is. (Úgy tűnik, ezt nem teljesen gondoltam végig, mikor a döntés mikéntjét kitaláltam, node végülis így is meg lesz az eredmény… :)
- Így tehát: én a szavazatom Sarkadi Ágnes - A tündérek kincse című meséjének adom.
Összesítve tehát:
2 szavazat Keresztes Norbertnek,
és 1 szavazat Sarkadi Ágnesnek.
Gratulálunk Norbertnek az okarínához, és Ágnesnek a 2. helyért (amiért a videó jár majd)!
Köszönet mindenkinek, aki részt vett a játékban! :)
Mondj egy mesét, és nyerj vele okarínát!
Olyan régóta szeretnénk már egy nyereményjátékot, de egyszerűen nem jutott eszembe semmi, amihez kötni lehetett volna. Hétvégén viszont egy finom tea szürcsölgetése közben támadt végre egy ötletem: Meseíró versenyt hirdetek! :)
(Tudom, tudom, olvastam már, ugorjunk egyből a nevezésekhez!)
Kb. egy oldalas (A4), rövid kis meséket szeretnék olvasni, ám a szereplőket én adom a sztorihoz. A mesében a következő karakterek szerepelhetnek:
- egy sárga foltos, lógó fülű blöki
- egy szürke, pocakos, lusta egér
- egy csicsergő kakukkocska
- egy virágos lelkű kismalac
- egy 100 éves teknős
- és egy tiszta szívű egyszarvú (unikornis :))
Nem muszáj minden karakternek szerepelnie benne, de minimum 3-nak igen.
A beküldött mesék közül a győztes sztorit 3 szavazat alapján fogjuk kiválasztani:
- 1 szavazat Cinege pajtásé, mivel ő biztosítja az egyik nyereményt a játékhoz
- 1 szavazat a közönségé, ugyanis nyilvános szavazás is lesz, miután minden mese beérkezett
- egy szavazat pedig az enyém, de csak abban az esetben, ha döntetlen helyzet alakulna ki.
A mesének lehetőleg saját szerzeménynek kell lennie. Kivétel ez alól, ha a történet egy tanmese, átültetve a fenti szereplőkre (ez esetben a karakterek fenti tulajdonságaihoz sem szükséges szorosan ragaszkodni). Nem kell tehát feltétlen gyerek mesének lennie. Lehet “happy end”-es, lehet szomorú, akármi. Rátok van bízva.
A beküldési határidő: 2012. február 10.
Közönség szavazás időtartama: 2012. február 11-17. (A szavazás itt lesz a blogon.)
Eredményhirdetés: 2012. február 18.
A meséket az “info kukac okarina pont info” címre küldjétek.
Ja, és a legfontosabb: a nyeremény!
1. helyezett: egy 12 lyukú Cinege Alto C okarína.

Az 1. helyezett nyereménye - Cinege AC
2. helyezett: a meséből videó fog készülni (legkésőbb március végéig elkészítem), feltüntetve természetesen a mese szerzőjének/beküldőjének nevét :)
A 2 győztest itt a blogon is kihirdetjük, valamint emailben is értesítjük őket. (Ha az első helyezett nem jelentkezik nálam a nyereményért február 20-ig, a második helyezetté lesz az okarína is.)
A már beérkezett mesék:
- Sarkadi Ágnes: A tündérek kincse
- Zelei Tünde: Rövidke mese egy malackáról és barátairól
- Papp Zoltán: Így csinyátam havat a világnak örömére
- Dr. Bús János: Erdei mese
- Keresztes Norbert: Egy igaz barátság kezdete
- Losó László: A Kapu
- Varga-Fogarasi Szilvia: Pipacs és a világ
- Antoni Ottó: Mátka mese
Elkészítették a tökéletes Zelda okarína replikát – pont olyan, mint a játékban!

Tenrai Zelda okarína
Azok az okarínás figurák, akik a híres Legend of Zelda című Nintendo játék miatt döntötték el, hogy óóó, nekik bizony kell egy ilyen okarína, azok sok esetben csalódnak kissé elsőre, mikor meglátják a ma kapható Zelda replikákat. Ugyanis ezek is 90%-ban rendes 12 lyukú okarínák, csupán szép kékre festettek, és van egy arany csík a nyakán egy Tri-Force szimbólummal. Főleg gyerekek esetében gyakran elhangzik az alábbi mondat:
“De én pont ugyanolyat akarok, mint amilyen Linknek is van!!!” :)

Az eredeti, játékhoz kreált okarína
Persze-persze, csakhogy a játékban megformált lyukrendszer egészen egyszerűen használhatatlan egy igazi okarína esetében. Legalábbis mindenki ebben a tudatban élt – egészen idáig. Úgy tűnik ugyanis, hogy a Tenrai ocarina felismerte ezt a piaci rést, és olyat alkotott, amit előtte senki nem mert. Egy pontosan lemásolt Zelda replikát terveztek, ami egyébként profin hangolt, és abszolút játszható. Egyedi ugyan a lefogása, és kissé talán nehézkesebb is, mint egy 12 lyukúé, de egy vérbeli Zelda rajongót ez bizonyosan nem fog eltántorítani :)
Egyik érdekessége egyébként ennek az eredeti dizájnnak, hogy egy balkezes okarína. Azt nem tudom, hogy Link a játékban balkezes volt-e, vagy csak a véletlennek köszönhető-e mindez, de az tény, hogy ezen kívül sem láttam még másik balkezes okarínát. A másik az, hogy ez valójában egy perverzen tervezett 6 lyukú pendant okarína, kiegészítve további 3 lyukkal.
(A Songbird Ocarina egyébként szintén épp nemrég rukkolt elő egy hasonló, majdnem tökéletes replikával, csak épp ők nem voltak elég tökösek bavállalósak ahhoz, hogy balkezesre csinálják. És az övék hegyesebb is, szerintem az nem lett annyira autentikus.)
Itt láthattok egy kis bemutató videót első kézből, a Tenraitól:
Az már most látható, hogy van igény az újdonságra, a Tenrai az Ebayen árul, egyelőre egyesével teszik fel őket, és a licitek nem nagyon állnak meg 90$ alatt rájuk. Az okarínához egyébként, mint a videóban is látható, jár egy vaskos oktatófüzet is és egy sorozatszámos eredetiséget igazoló papírka is :)
És akkor a végére egy Zelda dalt is mutatok, rajta játszva:
Idősek otthonában adott koncert nyert az STL versenyen
Decemberben volt egy Youtube verseny az STL ocarina támogatásával, ahol nevezési kritérium volt, hogy élő okarína előadás legyen, egy olyan helyen, amire ráfér egy kis zenés vidítás. (Idősek otthona, kórház, veterán kórház, stb.) Ezt a kritériumot egyébként félúton eltörölték, mert sokan jelezték, hogy ezeken a helyeken nehézkes a felvétel készítés, stb., ám végül mégis egy idősek otthonában tartott kis koncert nyerte a versenyt, amit egy dominikai család adott az ott lakóknak.
Ha egészen pontos szeretnék lenni, 4 különböző, külső segítségre szorulókat ellátó helyen játszottak (rehabilitációs központ?), ráadásul Karácsony napján, önként feladva ezzel saját, közös, családi karácsonyi vacsorájukat. Apu, anyu, és négy gyerkőc. Elmondásuk szerint máskor is előfordult már, hogy ilyen helyeken játszottak, de ez alkalommal a Karácsonyi hangulat miatt egészen más volt ezeknek az embereknek játszani. Valóban szép gesztus, gratula nekik!









